Hortobágy Község Önkormányzata

Általános infrastruktúra

 

 

Hortobágy kiemelkedő infrastruktúrával és egy jól működő humán-szolgáltató intézményrendszerrel rendelkező község, mely elsősorban a községet létrehozó Hortobágyi Állami Gazdaságnak köszönhető. Ebből fakad az a sajátosság is, hogy a lakosság 60%-a korszerű községközpontban, míg 40%-a tanyaközpontokban él.

 

A község kiadásainak jelentős részét fordítja a lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátására. Ennek egyik oka, hogy a községhez tartozó 7 külterületi településrész a távolságok miatt önálló vízellátó rendszerrel működik, másik oka: a vízműveket tápláló kutakból feljövő vizet gáztalanítani, állandó jelleggel ellenőrizni és fertőtleníteni kell. Ennek ellenére a közüzemi vízhálózat hossza 8,79 km. A hálózatba kapcsolt lakások száma: 592 (93%), mely fölötte van a megyei és országos átlagnak. A vízszolgáltatás 80%-át a Hajdó-Bihar megyei Önkormányzatok Vízmű-társulása végzi, melynek tagja községünk is, 20%-át a településrészen gazdálkodó magáncégek biztosítják szerződés alapján. A külterületi települések közül 3 helyen már korszerű vízmű és vezetékrendszer van /Szásztelek, Borsós, Máta/ a többi településrészre az elkövetkező években folyamatosan kerül sor a vezetékek cseréjére, ahol szükséges új kút fúratása.

 

A csatornahálózat hossza 6,67 km. A bekapcsolt lakások száma 367 (53,2%). A szennyvízkezelés, szikkasztás megoldott. A számokból kitűnik, hogy a szennyvízhálózat kiépítettsége a községközpontban majdnem 100%. A külterületi településrészeken kevés a fürdőszobás lakás, ott mindenkinek saját derítője van. A község a derítőkből elszállított szennyvíz befogadására alkalmas, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő befogadó-teleppel rendelkezik.

 

A település bel és külterületén a villanyhálózat teljesen kiépített. A külterületi településeken a korszerű állattartó telepeken villanyvilágítás van. A TITÁSZ RT. balmazújvárosi kirendeltsége biztosítja a szolgáltatást.

 

A vezetékes gázhálózat már az 1980-as években kiépítésre került, a viszonylag közeli nagyhegyesi gázmezők és az Állami Gazdaság jóvoltából. Később a gerincvezetékek kiépítése lakossági összefogással és tanácsi támogatással jött létre. A gázhálózat hossza 6,86 km. A bekötött lakások száma 326.

 

Az úthálózat hossza: 14 904 m. Ebből 13 182 m kiépített. Burkolatlan 1 722 m. A külterületi utak hossza 29 000 m. Ebből kiépített 5 500 m. Minden külterületi településrész kövesúton elérhető. Ezek a kivezető utak nem önkormányzati tulajdonúak. Egy részük közhasználatú magánút, illetve állami útkezelő szervezet kezelésében van. A kiépített járda hossza 4 867 m.

 

Távközlési ellátottsága községünknek jó. A telefonhálózat kiépített, külterületen nyilvános telefonállomások állnak a lakosság rendelkezésére, de a lakásokba való bekötéssel is lehet élni. Várakozási idő gyakorlatilag nincs. 576 telefon fővonal van, továbbá mobiltelefon átjátszó állomás is működik. Kb. 200 előfizetővel. Posta csak a község központjában van, de a napi postai küldeményeket postai autó eljuttatja mind a 7 külterületi településre. A kábeltelevíziós hálózat is kiépült a község központjában.

 

A szemét és hulladék gyűjtését szerződés alapján a Környezetvédelem 2000 Bt. végzi hetente egy alkalommal korszerű zárt szállítójárművekkel. Ez a cég üzemelteti és kezeli a község - hatósági előírásoknak megfelelő - szilárd és folyékony hulladék befogadására alkalmas telepét. Korszerű technológiájuknak megfelelően községünkben hosszútávra megoldottak az ezirányú gondok. Az állattartó telepeken keletkező veszélyesnek számító hulladék elszállítása szervezetten folyik.

 

A község sajátságos helyzetéből adódóan - miszerint egy "Park" közepén fekszik, illetve mindössze 30 éves múltra tekint vissza - nem jellemzőek a közparkok, közterek. Ennek ellenére a központban a cégek irodái környékén találhatóak parkok, közterületek, játszótér melyekre leginkább az egyszerűség jellemző.

 

A Mátán kialakított üdülőfalu (Hortobágy Club Hotel) környezete pedig nemzetközi színvonalú. A lakosság - miután sokan falusi szállásadással foglalkoznak - igényes környezetére. Az utóbbi években az önkormányzat és a lakosság is sokat tett a környezet esztétikusabb kialakításáért, de még többet szeretne. Szükség lenne a járdák, utak felújítására, pihenőpadok kihelyezésére. A 33-as út korszerűsítésével és a község központjában folyó új beruházásokkal (bevásárló udvarház létesült, látogatóközpont épül, körforgalom lesz kialakítva) némileg módosul a megszokott falukép. A település mezőgazdasági jellegéből, illetve a Nemzeti Park jelenlétéből fakad, hogy igazán ipari tevékenység a településen nem folyik. A község rendezési tervében van kijelölt ipari terület, ami mezőgazdasági termelő tevékenységre alapozottan - igazodva a már meglévő üzemekhez - lett kialakítva (Keltető üzem, takarmánykeverő, gyógynövény feldolgozó, gépműhely stb).

 

 

Hortobágy természeti adottságai

 

Földrajzi fekvése

 

Községünk Hajdú-Bihar Megye területén fekszik és sajátos helyzetéből adódóan a megye területének 24,1%-át foglalja el. A község központ a Debrecent és Füzesabonyt összekötő 33-as főút 72-74 km szelvénye mellett épült. Közigazgatási területe 28.000 ha. Lakott (beépített) területe 375 hektár. A község a megye sűrűbb „textúrájú” urbanizált övezetében található, kisközség, speciális agrártelepülés. A puszta kiterjedéséből adódóan északról kelet felé haladva Tiszacsege, Balmazújváros, délen Nádudvar, Nagyiván, majd a nyugati kapu: Egyek határolja. Sajátos település szerkezettel rendelkezik. A lakosság nagy része korszerű községközpontban, míg másik része 5-15 km-es körzetben lévő valamikori tanyaközpontokban él. A 7 településrész neve: Árkus, Szásztelek, Halastó, Máta, Borsós, Kónya, Kungyörgy.

 

 

Domborzati viszonyai

 

Amikor Hortobágy községről és közvetlen környezetéről beszélünk annak szerves részét képezi a különleges természeti adottságokkal rendelkező Nemzeti Park területe is. Hortobágy területe legnagyobb részben legelő (73,5%), rét és mocsár (2,7%), halastó (3,1%), nádas (1,5%), erdő (1,5%), szántó (4,2%), és a fenn maradó 13,5% ún. művelés alól kivont terület (település, út, csatorna).

 

A legértékesebb, fokozottan védett területek zártak, nem látogathatók! Van korlátozottan látogatható és végül szabadon látogatható területe. Tájképe közel egyenletes síkság a maga varázslatos nyugalmával. Van itt alacsony füvű szikes puszta, löszpuszta, kevés mocsár és patak. A horizonton kiemelkedés egy-egy erdőfolt, halom.

 

A XIX. századi vízrendezés az addig volt tocsogók, árterek mocsarak világát beszűkítette: ma a legszebb mocsarak a Kunkápolnás és a Fekete-rét.

 

A puszta felszíni vízfolyásban szegény. A vízfelület csökkenését ellensúlyozzák az újonnan létesített halastavak és víztározók. A pusztát egész Nemzeti Parki területet figyelembe véve jelentős folyók és főcsatornák jellemzik. Legismertebb a táj hidrológiai tengelyét képező Hortobágy folyó, a Tisza vizével táplált Keleti, és Nyugati Főcsatorna, az Árkus és a Kadarcs-Kösely csatorna.

 

A felszín alatti vizek közül a növényzet szempontjából legjelentősebb a talajvíz. Különösen lényeges annak mélysége és ingadozása. Nem ritka a 8-10 m mélységű víztükör, átlagos mélység azonban 2-3m.

 

Éghajlati időjárási viszonyai

 

A terület teljes egészében a Walter-diagrammok alapján készített klimazonális térképen erdőssztyepp övezetben fekszik. Éghajlata szubkontinentális erdőssztyepp-klíma. Az ország egyik legszárazabb vidéke.

 

A legmelegebb hónap július, a leghidegebb január. Az évi hőmérsékletingadozás 24-25 C0 – fok között van. Évi csapadékátlag 500-550 mm. Ennek több mint fele a IV-IX. hó közé esik. Ettől az eltérés akár 50% is lehet. Jellemző a szélsőséges, szeszélyes időjárás. Gyakori az aszályos nyár, amit gyakran belvizes ősz, tél, tavasz követ. Napfényes órák tekintetében (2000-2500 óra/év) az ország leggazdagabb területe. Széljárta táj. Az évnek alig 13-16%-a szélcsendes nap. Gyakoriak a portölcsérek, porviharok, a „kuneső” (poreső) melynek látványa lenyűgöző.

 

Nem felejtkezhetünk meg a délibáb jelenségről sem, melynek több típusa ismert. Legegyszerűbb formája, amikor a távolban (akár több tíz kilométerre) lévő fasorokat, építményeket a meleg levegő a horizontról felemel, és úgy tűnik, mintha a levegőbe úsznának.