Az építtető a bejelentéshez kötött építmény bontását a bejelentés megtételével egyidejűleg megkezdheti az alábbiak figyelembe vételével:
A bejelentés alapján annak megtételétől számított legfeljebb hat hónapig folytatható a bontási tevékenység.
Bejelentés alapján bontási tevékenység csak a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendeletben meghatározott építészeti-műszaki dokumentáció birtokában végezhető, melyet az építtető köteles a helyszínen tartani és építésügyi hatósági ellenőrzés során a hatóság rendelkezésére bocsátani (azonban azt a hatósághoz benyújtani nem kell).
Az elsőfokú építésügyi hatóság a bejelentett tevékenység folytatását vagy megvalósítását, az éves építésügyi hatósági ellenőrzés keretében legkésőbb a bejelentés hatályának lejártát követő százhúsz napon belül a helyszínen ellenőrzi. Az építésügyi hatóság a helyszíni ellenőrzéskor vizsgálja a bejelentésben és annak mellékleteiben foglaltak jogszerűségét és szakszerűségét, valamint hogy az elvégzett vagy folytatott tevékenység a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel-e.
Ha az építésügyi hatóság ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a tevékenységet bejelentés nélkül vagy a bejelentéstől eltérően végezték, abban az esetben építésrendészeti eljárást folytat le, a bejelentett tevékenységet törli a nyilvántartásból, és a szabálytalan építés jogkövetkezményeit alkalmazza.
Figyelem! Az építési engedély és bejelentés, illetve bontási engedély és bontás bejelentése nélkül végezhető építési és bontási tevékenységet is csak
a) a szabályozási terv és a helyi építési szabályzat,
b) az általános érvényű kötelező építésügyi előírások, ideértve az 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 16. § (6) és (7) bekezdésben foglaltakat is, továbbá
c) más hatósági (védőterületi, biztonsági, közegészségügyi, tűzvédelmi, környezet-, természet-, táj- és kulturális örökségvédelmi, az egészséges és biztonságos munkavégzésre vonatkozó stb.) előírásokmegtartásával szabad végezni.
Ki veheti igénybe?
Az építmény bontására jogosult, ha az építmény az adott településen található.
Eljárás tárgya:
A következő bontási tevékenységek bejelentés alapján végezhetőek:
a) Az 500,0 m-es és annál kisebb térfogatú vagy a rendezett terepcsatlakozástól mérten 6,0 m-es és annál kisebb építménymagasságú építmény bontása, ideértve a lakóépületet is.
b) Műemléki területen 100,0 m-es vagy annál kisebb térfogatú és a rendezett terepcsatlakozástól mérten 2,0 m-es vagy annál kisebb építménymagasságú építmény bontása.
c) Elektronikus hírközlési építmény bontása, ha
a) az antenna bármely irányú teljes mérete a 4,0 m-t meghaladja,
b) a műtárgynak minősülő antennatartó szerkezet antennával együtt mért bármely irányú teljes mérete a 6,0 m-t meghaladja.
d) Mérettől függetlenül- polgári védelmi építmény (óvóhely), illetőleg- közterületről nyíló vagy az alatt lévő mindenpince bontása.
e) A rendezett terepszinttől számított 2,0 m-nél magasabb támfal lebontása.
f) 2,0 m-nél mélyebb pince bontása.
g) Mérettől és rendeltetéstől függetlenül minden olyan építmény bontása, amely azbesztet tartalmaz.
h) Égéstermék-elvezető bontása a 37/2007. (XII. 13) ÖTM rendelet 1. melléklet 1. sor VI., VII. és VIII. oszlopában és a 7. sor VI. oszlopában foglaltak figyelembevételével.
Szükséges dokumentumok:
- kitöltött bontási bejelentés nyomtatvány,
- tervezői nyilatkozat,
- az eljárási illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolása.
Irányadó jogszabályok:
– 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
– 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről
– 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
– 1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról
– 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
– 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről
– 192/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az egyes építésügyi szakmagyakorlási tevékenységekről
– 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről
– 76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról
– 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet az építésügy, a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó dokumentációk központi nyilvántartásáról
– 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről
– 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról
– 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról
– 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
Ügyintézési határidő: Az építésügyi hatóság az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 45/A. § (2) bekezdés szerinti bejelentésben foglaltakat – a bejelentés megérkezésétől számított tíz munkanapon belül – hivatalból, mérlegelés nélkül nyilvántartásba veszi (az építési munka – a fentiek szerint, saját felelősségre – a bejelentéssel egyidejűleg megkezdhető).
Letölthető dokumentumok:
Ügyintézés helye:
Hortobágy Községi Önkormányzat
4071 Hortobágy Czinege J. utca 1.
52/369-021


